Röpke 7 óra 20 perces repülőút után megérkeztem Luandába. A repülő út hosszú volt, de mivel ezúttal remek képernyőink voltak és választható filmek, így nem volt gond, kb. három filmet néztem végig, amiből az egyik kegyetlen hosszú és értelmetlen volt, de a másik kettő jó és a végén még belefért egy Jó barátok rész is, amit nagyon régen láttam és most szinte nosztalgikus érzések fogtak el ahogy néztem…
Leszálltunk, megkerestük a csapat többi tagját majd együtt elmentünk a szállodába. Már a megérkezés után látszott a reptéren, hogy itt az emberi léptékek teljesen mások mint bárhol ahol eddig voltam. A helyi munkatársak kedvesek és segítőkészek voltak, vártak minket majd kocsiba tettek és 15 perc után meg is érkeztünk a szállodába. Menet közben amit lehetett figyeltünk és kameraként rögzült minden kép az agyunkban. Az út mentén alumínium falakkal takarták el azt, ami maga a valóság és amit Afrikáról képzelünk. Vagyis a nyomort. Azokat a romokat, bádog tetős házakat amik éppen, hogy csak nem omlanak össze és amelyeket az ismeretterjesztő filmekben is látunk. A gyerekek a romok közt keresgélnek, a nők pedig olyan természetességgel hordják fejükön a tele lavórt vagy a zsák krumplit, mint a Dzsungel könyvében. Azon gondolkodtam, el kellene sajátítani ezt a tudományt, hogy könnyebb legyen a szombati piaci beszerzés…
A gyerekek nagy része iskolába jár, fehér egyen köpenyük van, ami kicsit megkülönbözteti Őket az átlagos gyerekektől. Akár merre nézek építkezési törmeléket látok, a törmelék között “kincset” keresgélő gyereket és egyre csak azon gondolkodom, hogy most itt van, valóban megérkeztem oda ahova akartam, de ez még mindig nem az… valami még hiányzik. Aztán meglátom. Az utcán a földön gyümölcsöt áruló asszonyt, a ledőlt házak mellett napernyő alatt nézelődő bácsikat valamint a gyerekeket akik a törmelékek között kutatnak. Aztán beljebb megyünk a kocsival, ahol már látszik, hogy azért vannak itt üzletemberek is és azért a parlamentnek ki kell néznie valahogy, valamint a kert és a sövény sem szabad, hogy csúnya legyen…
Irány a szálloda, ami önmagában nem rossz, viszont a szomszédságában látszik a valóság. Magán az őrön aki a kapuban áll, már meg sem lepődöm hisz szinte minden sarkon katona vagy rendőr van. Mindenki megkapja a kártyáját, lepakol, aztán úgy döntünk, amíg még világos van és a “közterületen” tudunk, addig sétálunk. Elindulunk az óceán part mentén, ami egyrészt gyönyörű, másrészt szomorú mert csak tartály hajók sokaságát látom, gyárakat és olajfúró tornyokat, amiktől az öböl alig látszik. De amit akartunk, megkaptuk: szép épületek, pálmafák, naplemente, stb… Csak éppen az ami mögötte van akár már egy utcával arrébb, na az a nem mindegy. Beljebb merészkedünk egy utcával, mert bank automata kell és ott szembesülünk két alapelvvel: minden épületet biztonsági őr véd plusz annyi bank automata van mint a szemét, csak győzzél pénzt kivenni. Az utcák koszosak és folyamatos a húgy szag. Elképesztő! Utoljára Bangkokban láttam ilyet, de a bűz még ott sem volt ennyire kemény. Mindegy, hogy az óceán partján vagyunk vagy egy szép sétányon a parton, akkor is mocsok és bűz van mindenhol. A helyiek néznek ránk, mint akik még nem láttak fehér embert, mi pedig igyekszünk együtt maradni, hogy ne essen bajunk.
Figyelünk rá, hogy még sötétedés előtt vissza érjünk a szállodába, mert nem tanácsos az utcán lenni sötétedés után.
Vacsora után mindenki üzen még egyet a családjának, aztán kezdetét veszi egy ‘ismerkedési est’ – vagyis a helyi sörök/borok próbája a tető teraszon..
.
Kommentek