Na, találjátok ki hol kezdtük a napot 🙂 Természetesen a helyi egészségügyi központba, ahol gyorsan lezavartuk a szokásos bemutatkozási köröket és aztán mentünk a kórházba. Érdekes, hogy engem és másik két UNICEF képviselőt mindig a fő helyre ültetnek a vezető mellé, majd minden egyes beszélgetésben elhangzik, hogy mit kérnek még Tőlünk 🙂 Egyrészt nagyon jó érzés mert tényleg hálásak a munkánkért és elismernek minket, másrészt rafkósak is, mert mindig ilyenkor mondják el, hogy mit szeretnének még kapni 🙂
Állítólag ahova megyünk, egy ‘gazdag’ város, vagyis a tehetősebbek laknak ott. Hát, meg kell mondjam, ennek ismét csak a látszata van meg. Igaz, hogy sok az új építésű ház amik mind az elmúlt három évben épültek, de egyrészt nem laknak benne, másrészt ha már egy kicsit is benézel a kis mellékutcákba, ugyan az a nyomor mindenhol… Komolyan mondom, ezt egyszerűen nem tudom megemészteni. Ekkora etnikai szakadékot egy országon belül még nem láttam… és nincs közép réteg. Vagy valaki nagyon gazdag vagy olyan szegény, hogy a telkén megtermelt krumpli a fő tápláléka… és mindezt az olaj miatt. Minden az olaj árától függ és pl. míg tavaly 1 dollár 100 kwanzas volt, idén 1 dollár 230 kwanzas. Elképesztő árak vannak, és nagyon drága minden (egy főétel 3-4.000 Ft).
Menet közben a kocsiban majd elaludtam, mert amióta itt vagyok, szednem kell a malária tablettát ami álmatlanságot okoz és konkrétan 4 órákat alszom lassan egy hete.. na mindegy.
Megérkezünk a Belasi kórházba. Kívülről ugyan lepukkant de rendben lévő épület fogad, azonban ami bent van… A helyi egészségügyi központban nem csak állapotos nők, hanem kismamák is vannak és nagyon érdekes, hogy ugyan általános ellátást is kaphatnak itt, egyetlen férfit sem láttam az egész kórház területén, csak nőket. Különböző korosztály és különböző terhességi/kismama állapot szerint. Maga a kórház kicsi, levegőtlen és sötét. Viszont 24 órás a sürgősségi ellátásuk, a szülészetük és a labor, valamint van terhes gondozás, kisbaba gondozás (vagyis itt kapják meg a babák az oltásokat és ide kell kontrollra járni velük) valamint pszichiátria (ami minden kórházban kötelező). Csak ebben az egy kis intézményben 70.000 gyermek születik évente. Az anyák 40%-a még mindig otthon szül, de utána bejár a gyerekkel vizsgálatokra és oltásra. Azonban a szülés utáni időszak nem úgy van ám mint nálunk… Amennyiben simán lement a szülés, 6 óra múlva kiteszik az anyukát és a gyereket is, aztán minden nap járnak be egy hétig ellenőrzésre. Nem is nagyon láttunk kórtermet, talán csak egyet. Azért ez nem semmi. Annyira természetesen kezelnek mindent, hogy számomra felfoghatatlan. Én a szülések után szinte megmozdulni nem tudtam, nem hogy akkor még haza is sétáljak… mert azt ugye ne felejtsük el, hogy itt nagy távolságok vannak és az átlagembereknek nincs autójuk. Max. taxi van, de az egy kis busz ami annyi utast vesz fel amennyit csak tud, szóval oda sem ülnék be rögtön szülés után…
A várakozók csodálkozva néznek ránk és én is kicsit feszengek, mert azért még is csak egy kórház. Itt nem jönnek oda oda a gyerekek és nem ölelgeted Őket csak úgy és nem kezdesz el velük játszani, rajzoltatni Őket vagy bármi. Itt nem tudunk bemenni egy vizsgálóba mindannyian, szóval az egész kicsit távolságtartóbb (ami természetesen érthető). Végigmentünk minden helyiségen, elmondták mikor hol mi zajlik és azért elég jól lefednek mindent ami ezzel a témával kapcsolatos. Orvos persze nincs elég, 105 dolgozóból 3 orvos és kb. 20 nővér akiket külön képeznek ki egy-egy területen minden pluszra amire csak lehet, hogy az orvos hiányt kezeljék valahogy. Ahogy kint várakozunk és nézzük a körülöttünk történő eseményeket, egyszer csak egy gyerek pont mellettünk elkezd pisilni és az Anyukája ahelyett, hogy gyorsan lehúzná a nadrágot róla, végignézi ahogy bepisil, majd azzal a lendülettel felkapja a pisis gatyás gyereket és visszamegy a kórházba kivárni a sorát (ja, mert terhes). Csak néztem, hogy most ez komoly??? De egy másik kisgyerek ugyan úgy pisis gatyával rohangászik a folyosón. Teszem hozzá, itt egyetlen anyuka sem rohangál táskákkal az oldalán pelenka tartóval meg plusz holmikkal, de azért akkor is… A higiénia mint olyan nem sokat nyom a latba 🙁
A másik amit vizsgálgatok már egy ideje a gyerek és anya kapcsolat. Teljesen más kapcsolat van köztük mint mondjuk nekem az én gyerekeimmel. Mármint számomra mások – és egyben érdekesek -. Eddig még egyszer nem láttam, hogy valaki ölelgetné a gyerekét, puszilgatná vagy csak simán szeretgetné. Mindegyik csak úgy viszi magával, mint egy amolyan ‘tartozékot’. Olyan, mintha a gyerek egy ‘eszköz lenne’ amiből sok van, eltartják egymást és segítenek is a ház körül, tehát csak hasznos lehet… De természetesen ezek az anyák feltételezem ugyan úgy szeretik a gyerekeiket, csak nekik annyira természetes, hogy vannak – hiszen nem küzdenek érte és nem ‘tudományos módon’ fogannak meg -, hogy így is kezelik Őket. Fiatalon szülnek, minimum 4 gyereket így kb. velük nőnek fel és mivel az Ő gyerekeik is így élnek ezért szinte nincs olyan pillanat, hogy ne lenne egy családban gyerek. Függetlenül attól, hogy az testvér, saját, unoka vagy dédunoka…
Miután végeztünk a kórházban, meglátogatunk egy Anyukát aki a második gyermekét hozta oltásra. Nagyon kedvesen meghív minket magához és közben íz úton elmeséli, hogy az első gyerekét egyedül szülte meg otthon, a másodikat már szerencsére nem. Nem saját házban él, hanem béreli mert itt ugyan jobb állapotú házak vannak mint Cacuaco-ban, de ezek a gazdagoké akiknek volt földjük, építettek rá egy házat és kiadják. Adományokból él, a férje elhagyta amikor terhes lett az első gyerekével…
Út közben ugyan az a szemét halom és homok és kátyúk mindenhol. Már szinte alig fotózok, mert mindenhol ugyan azt tudnám lekapni csak más szereplőkkel 🙁 A földutakon csak dzsippel vagy cross motorral lehet közlekedni mert akkora mélyedések vannak a homokban, hogy más jármű fennakad. Ahogy mi is 🙂 A három járgányunk közül az egyik kisbusz a felszerelések okán, így el is akadunk az egyik szakaszon. Kicsit feldobta a napunkat, ahogy a bokáig érő homokban próbáltuk megtolni az autót, ami persze csak a móka miatt kellett mert az egyik dzsip simán kihúzta a buszt egy kötéllel… De a napi katasztrófa turizmus ezennel kipipálva 🙂 Visszafele már rutinosabbak vagyunk, álló helyzetből felgyorsítva nagy lendülettel közelítettük meg a kérdéses pontot és a sofőr legnagyobb örömére, amolyan igazi csajos módon ünnepeltük meg, hogy kiértünk a rendes útra 🙂
Ezután haza, mindenki pihen, majd megyünk vacsorázni a helyi UNICEF képviselettel egy nagyon szuper kis portugál étterembe, ahol az itteni CEO mellé két oldalra ismét mi kerülünk a lengyel kollégámmal. Komolyan, kezdem magam fontosnak érezni… 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: